Hmm. Az én életem a tied negatívja. Asszem én megtaláltam az emberem, és jelentős része annak, amit leírtál, vele lehetséges.
De totál elvesztettem a sanszot a hivatásra. Közel 10 évig nem fogok olyan szinten beszélni (azaz még az oridzsinál osztráknál is jóval jobban) filozófiául, hogy olyan pedagógus/
A közelgő 10 évben érdemes lenne családot alapítani - ha már erre több a sansz. Utána nem tudom hogy lesz időm az önmegvalósítgatásra, mert - ha már - ezt a család dolgot szeretném jól csinálni. Minden jel arra utal, hogy ezennel pékségben pultosként, max idővel bolti eladóként végeztem be. (Bank, iroda továbbra is részemről kizárva.) És igen, örülök, hogy itt sem dolgoztathatnak majd minket F-fel vasárnap, legalább heti egy napot látni fogom.
Pénzem valszeg lesz, de nem fog érdekelni a munkám, hiába van három diplomám, nem lett belőlem semmi, és nem fogom tudni megélni és kiformálni a képességeimet, mert annak ereje pont a nyelvi finomságokban rejlik. Senkit nem érdekel, mennyire vagyok alkalmas emberileg, hogy mennyit küzdöttem, fejlődtem, mennyit tettem már le az asztalra. A nulláról (mínuszról) kezdeni és újra felépíteni itt mindent, késő. A legijesztőbb az egészben, hogy tudom, mindazt amit megtanultam el fogom felejteni, mivel nem használom. Minden alkalmasságom is, amitől olyan különlegesnek érzem magam, már csak kis ideig fog kitartani, aztán teljesen ki fognak hunyni.
És ha nem engedem el, akkor annyira fáj, hogy nem tudom megélni és élvezni F-t. :) Ez van.
Kill your babies little soldier!